Afrika Sztorik Afrika Vadvilágáért Egyesület
2021-ben alakult egyesületünk Afrika Sztorik névre hallgat, hiszen különböző interjúkon, kerekasztal beszélgetéseken, online és offline
előadásokon keresztül szeretnénk segíteni és bemutatni Kelet-Afrika és Dél-Afrika vadvilágát, valamint az ott ténykedő szervezetek és rangerek munkáját.
CÉLKITŰZÉSÜNK
Olyan egyedüli magyar egyesületté, közösséggé alakulni,
• amelyhez szívesen és bizalommal fordulhatnak azok, akik Afrika vadvilágáért szeretnének tenni, vagy azt közelebbről szeretnék megismerni,
• amely segíthet az érdeklődőknek önkéntes programok közül választani,
• amely értékes kulturális programokat, előadásokat szervez jótékonysági céllal,
• amely kapocs és platform lehet tudományos/kutató munkán dolgozó fiatalok és afrikai szervezetek között
Nézd meg Kenyáról szóló videónkat – elefántok, oroszlánok, grévy zebrák, geprádok, zsiráfok, zsiráfnyakú gazellák, bivalyok, dik dik antilopok, gazellák és még számtalan csoda.
PROJEKTJEINK
RANGER LESZEK – KENYA
Egyesületünk elsődleges célja, hogy segítsük Kenya vadvilágának megóvását. Ugyanakkor fontosnak tartjuk a kenyai gyerekek oktatását is. Olyan gyerekek támogatását szorgalmazzuk, akikből a jövő rangerei, parkőrei kerülhetnek ki. Így egyszerre segítjük a vadvilág védelmét és a gyermekek oktatását.

RANGER VAGYOK – KENYA, DÉL-AFRIKA
A Ranger vagyok program egy adomány gyűjtő program, mely felszerelésre gyűjt adományokat kenyai és dél-afrikai rangerek számára. Bakancsot, nadrágot, övet, pólót, pulóvert vásárol az adományokból az egyesületünk az említett térségek rangereinek. Kenyában elsősorban Samburu és Lewa területén ténykedő ranereknek, és a speciális női alakulatnak a Lioness csapatnak szeretne segíteni.
Női rangereket szeretnénk ellátni felszereléssel elsősorban, hogy ezzel is támogathassuk a munkájukat. Kiemelten fontos Afrikában, hogy a nők munkához jussanak, ha pedig képzettek, és dolgoznak, akkor munkában is maradjanak. Hiszen, aki képzett, az nem függ és nincs kiszolgáltatva a férjének, a szüleinek. Az nem szül várhatóan túl korán, és az ő gyermeke sem lesz leányanya. A rangerek felszereléséhez itt lehet hozzájárulni.

GEPÁRDMENTÉS – DÉL-AFRIKA
Egyesületünk több fronton támogatja a dél-afrikai Cheetah Experience szervezet munkáját. A gepárd központban fogva tartott gepárdok szaporodását felügyelik, hogy a vadonba a legerősebb vérvonal kerülhessen vissza.
Szervezetünk egyik tagja, Erika maga is jelképesen örökbefogadó gepárd szülő. Támogatóként Erika hozzájárul Raphael havi táplálásához és egészségügyi vizsgálataihoz is.
Ismerd meg te is Raphaelt és a Cheetah Experience nonprofit szervezet munkáját, legyél te is gepárd támogató, kapj a támogatott gepárdodról folyamatosan híreket, fotókat, videókat a dél-afrikai gepárd menhelytől. Tegyél jót, és tedd különlegessé napjaidat egy elbűvölő gepárdnak köszönhetően.

ELŐADÁSOK – MAGYARORSZÁG
Szeretnénk hozzájárulni a magyar kulturális élet színesítéséhez érdekes és értékes online illetve offline előadásokkal, könyvbemutatókkal. Fontosnak tartjuk, hogy a magyar közönség megismerhesse – elsősorban – azon magyar tudósokat, kutatókat, önkénteseket, írókat, illetve fotósokat, filmeseket, akik Afrika országaiban élnek és dolgoznak életvitel szerűen, vagy folyamatosan visszajárnak különböző projektek miatt.
Közelgő online jótékonysági előadásunk a Gepárdok között – egy magyar gondozó története hamarosan megtekinthető lesz.

CSAPATUNK

Hillender Tímea – Elnök
Az egyesület elnökeként felügyelem és összefogom a szervezetünk által képviselt projekteket. Szívügyem a kenyai elefántok helyzete, és az árva elefántok támogatása. Egyesületünkön belül az “I Become a Ranger” program kidolgozása és megvalósítása a fő feladatom, valamint a “Books for a better future” angol nyelvű könyvgyűjtést koordinálom Magyarországon. Szívesen tartok előadásokat iskolákban és egyéb rendezvényeken.

Melinda Meng – Alelnök
Az egyesület alelnökeként aktívan részt veszek az aktuálisan futó projektek támogatásában és kommunikációjában. A “Books for a better future” angol nyelvű könyvgyűjtő projekthez Svájcban gyűjtök elsősorban támogatókat, csak úgy, mint offline előadásainkhoz is előadókat, mivel Svájcban élek. Szívügyem az afrikai zsiráfok helyzete. Afrikai utazásaim során szerzett tapasztalataimmal segítem a szervezetünk munkáját.

Varga Erika – gazdasági referens
Mindig is imádtam az állatokat. Ez az állatszeretet megmaradt egészen a mai napig. Szabadidőmben szeretnék tenni az állatokért, szeretném közelebbről megismerni a vadállatok világát. Afrika, mint sokunkat, engem is vonz. Tanulmányaimnak köszönhetően gazdasági vonalon szeretnék segítségére lenni a kenyai, tanzániai vadvilágnak. Folyamatban levő egyetemi tanulmányaimnak (BGE pénzügy-számvitel) és könyvelői végzettségemnek köszönhetően a szervezet pályázatainak költségvetési táblázatainak összeállítását segítem.

Veres Anett – média (videó, fotó) referens, önkéntes
Veres Anett vagyok és Mikepércsről származom. 24 éves vagyok, és mióta az eszemet tudom az állat-és környezetvédelem a legnagyobb álmom. Mindig is a természetet szerettem volna segíteni, bár néhány évre ez másképp alakult, és az élet olyan helyekre sodort, ami nem igazán nekem való volt, mostanra azt érzem, ebből teljesen elegem van, és az a lány akarok lenni, akinek születtem. Aki minden erővel azon szeretne dolgozni, hogy a Föld Bolygó és állatai a legjobb körülmények között élhessenek, hiszen az én hitem szerint ez az állatok bolygója is, nemcsak az embereké, és nem zsákmányolhatja ki az ember a Földet.

Sipos Géza – videós, fotós, operatőr önkéntes
Gyerekkorom óta a fotózás és a videózás a szenvedélyem. Apaként Kenyában átélni a látottakat, hallottakat, mélyen megérintett. A helyi emberek sorsa, álmai, a lehetőségek hiánya szívszorító volt. Ugyanakkor lenyűgözött az emberi kitartás, a remény, az oktatás fontosságának felismerése.
A vadvilág lenyűgöző szépsége, az állatok összetartása, a természet törékenysége testközelből megtapasztalva örök nyomot hagyott bennem. A kenyai utazás nem csupán szakmai élmény volt, hanem egy mélyen emberi, tanulságos utazás, ami megváltoztatta a látásmódomat.
A Tanár című rövidfilmet Samburuban forgattam a csapattal, ami feledhetetlen élmény számomra.

Huszák-Nemes Zsuzsanna – Social media menedzser, önkéntes
A nevem Zsuzsi. Anya vagyok, és a média világában élem az életem – a televízió, a rádió és az online platformok a mindennapjaim részei. Az újságírás és a kommunikáció mellett azonban mindig is volt egy másik, mélyebb szenvedélyem: Afrika varázslatos világa.
Évek óta követem az Afrika Sztorikat, és már régen elhatároztam, hogy egyszer én is a csapat része leszek. Most pedig örömmel tölt el, hogy social media menedzserként segíthetem az egyesület munkáját – legyen szó a közösségi oldalakról, a weboldalról vagy a média világában való megjelenésről.
Az utazás, az olvasás és az új emberek megismerése mindig inspirált, hiszek abban, hogy a világ tele van csodákkal, és mindig van mit tanulnunk egymástól. Örülök, hogy most már aktívan is hozzájárulhatok Afrika történeteinek továbbadásához!

Tóvizi Adrienn – francia referens, önkéntes
Tóvizi Adrienn vagyok, 28 éves, jelenleg nemzetközi fuvarszervezőként dolgozom Magyarországon, mellette pedig önkéntesként tevékenykedem az egyesületnél, valamint francia nyelvtudásommal is segítem a munkájukat, mivel 6 évig éltem Franciaországban.
Ez a munka számomra lehetőséget ad, hogy közvetlen hatással legyek a természet, illetve az állatok megóvására, emellett új készségeket sajátíthatok el. Új embereket ismerhetek meg, akikkel együttműködve, közösen dolgozunk a fenntarthatóság és az élet sokszínűségének megőrzésén.

Kovács Lívia – fotós, kínai , szuahéli referens, önkéntes
Kovács Lívia vagyok, sokoldalú vizuális történetmesélő, aki a fotózás, videózás és művészi alkotás eszközeivel ragadja meg a világ szépségét. Több nyelven beszélek – magyarul, angolul, kínaiul és szuahéliül –, ami segít globális szemléletmóddal dolgozni. Különböző környezetekben fejlesztettem a készségeimet, a kenyai Nairobi humanitárius projektjeitől kezdve a kínai Sencsen divatfotózásáig. Irodalmi, nyelvészeti és grafikai tervezési tanulmányaim támogatják művészi látásmódomat, ötvözve a technikai tudást az elbeszélés erejével. Az Afrika Sztorik Egyesület önkénteseként elkötelezetten mesélem el az afrikai közösségek inspiráló történeteit. Számomra a vizuális alkotás nemcsak művészet, hanem egy híd is kultúrák és emberek között.