Top

Egyesületünk elsődleges célja, hogy segítsük Kenya vadvilágának megóvását. Ugyanakkor fontosnak tartjuk a kenyai gyerekek oktatását is. Olyan gyerekek támogatását szorgalmazzuk, akikből a jövő rangerei, parkőrei kerülhetnek ki. Így egyszerre segítjük a vadvilág védelmét és a gyermekek oktatását.

RANGER LESZEK PROGRAM

A samburui Lorubae általános iskola a semmi közepén áll Kenyában. Szó szerint a semmi közepén. Egy tradicionális samburu falu mellett épült, melynek lakói a turistákból élnek. Gyermekeik is ebbe az iskolába járnak. Szerencsére van vize az iskolának, így a főzéshez, iváshoz, tisztálkodáshoz elegendő mennyiséggel rendelkeznek.
Ennek az általános iskolának láthatjátok 3 kiváló tanulóját, akik támogatásra szorulnak. Őket emelte ki a Isigi úr az iskola lány tanulói közül, akik elszántan rangerek, azaz parkőrök szeretnének lenni a jövőben.

Miért fontos a lányok támogatása?

Mivel egyesületünk fő célkitűzése Kelet-Afrika vadvilágának védelme, a legjobb megoldásnak azt tartjuk, ha úgy segítjük a vadvilágot, ha tehetséges, szorgalmas lány gyermekek tanulását támogatjuk. Kenyában, ahogy Afrikában, kiemelten fontos a jobb és rendezettebb jövő érdekében, hogy minél több lány gyermek kapjon esélyt a tanulásra, hogy ne legyenek 13-14 évesen már állapotosak, ne essenek ki az oktatási rendszerből.
Kenya nemzeti parkjaiban folyamatosan szükség van új parkőrökre (ranger), akik figyelik a vadorzókat, és fellépnek az orvvadászokkal szemben. Bízunk abban, hogy Ranger leszek programunkkal egyesületünk is hozzá járulhat a közeljövőben 3 fantasztikus és elszánt ranger lánnyal Kenya vadvilágának védelméhez.
A kiválasztott 3 lány, Kaltuma (13),  Jilena (14) és Chauline (14) még Afrika szinten is hátrányosnak mondható családokból származnak. Mind a hárman tudják, mit jelent a nélkülözés, ahogyan azt is, hogy mennyire szerencsések, mert még tanulhatnak, hiszen, ha a családjuk úgy dönt egy napon, hogy nem tudják már nélkülözni őket otthon, és be kell állniuk dolgozni, akkor eddigi erőfeszítéseik, tanulmányaik kútba esnek, és semmi esélyük sem marad, hogy elérjék álmaikat, hogy rangerek lehessenek.

TÁMOGATHATÓ GYERMEKEK – A JÖVŐ  RANGEREI

Jilena 14 éves. Családjában nagyon sok a gyerek, és sajnos egyedül neveli őket az édesanyjuk. Jilena nagyon szorgalmas tanuló, legszívesebben a vadmegfigyelő szakkörön szerzett tudását gyarapítja szabad idejében az iskolában.

Chauline 14 éves, nagyon szegény család lány gyermeke. Szülei írástudatlanok. Már az is nagy dolognak számít a családjában, hogy ő és néhány testvére ír és olvas. Chauline évek óta tudja, hogy ranger szeretne lenni, hála Isigi úr fáradhatatlanul végzett vadvilág megfigyelő szakköreinek.

Kaltuma 13 éves, nagyon szegény családból származik. Szülei sajnos képzetlenségük miatt nem kapnak munkát, vagy csak ideiglenesen tudnak dolgozni. Kaltuma nagyon szorgalmas, jó tanuló diák. Nagyon érdekli a vadvilág és annak védelme.

Adományküldés – Támogatás

A lányok támogatásához a következőkben megadott számlaszámok egyikére lehet adományt küldeni.

3 adomány csomag közül lehet választani.

  1. csomag összege 1500 forint
  2. csomag összege 3000 forint
  3. csomag összege 4500 forint

Kérjük az utalás közleményében a támogatott lány nevét feltüntetni, illetve azt, hogy adomány.

Például így: adomány Jilena VAGY adomány Chauline VAGY adomány Kaltuma

 

Bankszámlaszámok:

Afrika Sztorik Afrika Vadvilágáért Egyesület (Nyilvántartási szám: 01-02-0017623)

HUF számla 1070 0567 7264 0867 5110 0005   SWIFT: CIBHHUHB   Bank neve: Cib Bank Zrt.

EUR számla IBAN: BE49 9672 0442 8371   BIC: TRWIBEB1XXX  Bank neve: TransferWise

A küldött adományok a következőket biztosítják:

  • Egyenruha a lányoknak (kötelező az iskolai tanulmányokhoz)
  • Iskolai felszerelés a lányoknak (tanszer, táska)
  • Vadvilág megfigyelő szakkörhöz segédeszközök a lányoknak
  • Étkezés támogatás a lányoknak
  • Egészségügyi ellátás a lányoknak (amennyiben betegek, és szükséges)
  • Útiköltség a lányoknak (ha néha hazamennek az iskolából)
  • Speciális könyvek (vadvilág, állatvilág témakör)

 

Mit kap cserébe, aki támogatja az egyik lányt?

  • Havi egy írásos beszámolót, hogy mi történt a támogatott kislánnyal az adott hónapban
  • Támogatói oklevelet
  • Fotókat a támogatott lányról
  • Rajzokat/levelet a támogatott lánytól
  • Kis videót a támogatott lányról
  • Videó hívást, ha kint van egyesületünk valamelyik tagja az iskolában
A támogatható gyermekek listája folyamatosan bővülni fog. 🙂