A Szegedi Vadaspark projektje

Ha valaki azt mondja: „állatkert”, a legtöbben zsiráfokra, fagylaltra és családi vasárnapi programra gondolnak. Pedig a modern állatkertek ma már sokkal többek ennél. Egyes fajok számára szó szerint az utolsó menedéket jelentik – az egyetlen helyet, ahol a kipusztulás szélére sodródott állatok még biztonságban szaporodhatnak, amíg a vadon újra befogadhatja őket.

A Szegedi Vadaspark a GearUp projekt keretében pontosan ezt a kérdést járja körül: milyen szerepet töltenek be az állatkertek a veszélyeztetett állatfajok megőrzésében és megmentésében, és hogyan kapcsolódik ez a munka az ENSZ fenntartható fejlesztési céljaihoz?

A probléma: a hatodik nagy kihalás

Nem túlzás azt mondani, hogy bolygónk élővilága válságban van. A tudósok ma már a Föld hatodik tömeges kihalási eseményéről beszélnek – csakhogy ez az első, amelyet nem egy aszteroida vagy vulkánkitörés, hanem egyetlen faj, az ember okozza. Az élőhelyek pusztítása, az illegális vadászat és kereskedelem, az invazív fajok terjedése, a szennyezés és a klímaváltozás együttesen oda vezetett, hogy a fajok kipusztulási üteme a természetes háttérkihalás többszörösére gyorsult.

Ez nem egy távoli probléma. Nem csak a trópusi esőerdőkben vagy az Arktiszon történik. Magyarországon is vannak olyan fajok, amelyek a kipusztulás szélén állnak – elég, ha a rákosi viperára vagy a parlagi sasra gondolunk. A kérdés tehát jogos: mit tehetünk, amikor egy faj már nem tud megmaradni a természetben?

Az állatkertek átalakulása: bemutatóhelyből mentőállomás

Az állatkertek története hosszú utat járt be. Ami egykor egzotikus kuriózumok mutogatásáról szólt, az mára komoly tudományos és természetvédelmi küldetéssé nőtte ki magát. A modern állatkertek három pillérre építenek: fajmegőrzés, kutatás és oktatás. Ez nem marketing – ez a túlélés stratégiája, sok faj esetében szó szerint.

A fajmegőrzés lényege az úgynevezett ex situ védelem: amikor egy faj természetes élőhelyén már nem biztosítható a fennmaradása, az állatkertekben fenntartott populáció jelenti a biztosítékot. Ez a „biztonsági háló” teszi lehetővé, hogy egyszer, ha a körülmények javulnak, az állatok visszatérhessenek a vadonba.

Ennek legfontosabb eszközei az európai fajmegőrzési tenyészprogramok (EEP), amelyeket az Európai Állatkertek és Akváriumok Szövetsége (EAZA) koordinál. Ezek a programok nem véletlenszerű szaporításról szólnak: a fajkoordinátorok nemzetközi szinten irányítják, hogy melyik állatkertben melyik egyedeket párosítsák, biztosítva a lehető legnagyobb genetikai változatosságot. A cél az, hogy az állatkerti populáció hosszú távon – akár száz évre – megőrizze az eredeti génállomány legalább 90%-át.

És a történet nem ér véget a tenyésztésnél. Az igazán nagy sikerek azok, amikor az állatkertben született egyedek visszakerülnek a természetbe. Az európai bölény, a Przewalski-ló, a kaliforniai kondor, a Bali seregély – mind olyan fajok, amelyeket az állatkerti programok mentettek meg a kihalástól.

A Szegedi Vadaspark: kicsi park, nagy küldetés

A Szegedi Vadaspark különleges helyet foglal el a magyar állatkertek között. Magyarország legnagyobb területű, 45 hektáros állatkertje 1989 óta működik, és bár viszonylag fiatal intézmény, a fajmegőrzés terén kiemelkedő eredményeket ért el.

Ami igazán egyedülállóvá teszi: az állatgyűjtemény mintegy 35%-a nemzetközi fajmentő tenyészprogramok (EEP és ESB) keretében tartott faj – ez arányaiban a legnagyobb Magyarországon. A Vadaspark az EAZA tagjaként szibériai tigrisszel, észak-kínai leopárddal, gepárddal, kis pandával, fosszával, törpevízilóval és számos más veszélyeztetett fajjal vesz részt ezekben a programokban.

A park nem egyszerűen „tart” állatokat – aktívan részt vesz a populációk kezelésében. A törpevíziló-pár, Tigi és Chippo 2008 óta tagja az európai fajmegmentő programnak, és 2024-ben már a negyedik utódjuk született Szegeden. A szibériai tigrisek és leopárdok szintén a nemzetközi program keretében érkeztek.

A vadaspark emellett Természetvédelmi Mentőállomást is üzemeltet, amely évente közel ezer vadon megsérült, elárvult vagy illegálisan tartott állatot fogad be – főleg madarakat, de hüllőket és kisebb emlősöket is. Az egyedeket gyógykezelik, rehabilitálják, és ha lehetséges, visszaengedik a természetbe.

Mit jelent mindez a gyakorlatban?

Az állatkertek fajmegőrzési munkája több szinten működik:

Tenyészprogramok és génmegőrzés – A koordinált szaporítás biztosítja, hogy a fogságban élő populációk genetikailag egészségesek és életképesek maradjanak. Ez a legfontosabb biztosíték arra, hogy egy faj ne tűnjön el végleg.

Visszatelepítés a természetbe – Az állatkerti programok végső célja, hogy az állatok visszakerüljenek eredeti élőhelyükre. Magyarországról például a nyíregyházi állatparkból európai bölényeket telepítettek vissza Bulgáriába, a Hortobágyon pedig a Przewalski-lovak világ második legnagyobb populációja él – állatkerti tenyésztésnek köszönhetően.

Kutatás és tudásmegosztás – Az állatkertek egyedülálló lehetőséget adnak a viselkedésbiológiai, szaporodásbiológiai és állategészségügyi kutatásokhoz, amelyek eredményei közvetlenül hasznosíthatók a természetvédelemben.

Mentőállomások és rehabilitáció – A sérült, beteg vagy elkobzott vadállatok befogadása, gyógykezelése és lehetőség szerinti visszaengedése szintén az állatkertek alapfeladata.

Oktatás és szemléletformálás – Évente több százezer ember fordul meg az állatkertekben, és ez óriási lehetőség arra, hogy az emberek személyes élményen keresztül kössenek érzelmi kapcsolatot a természettel. Amit megismersz és megszeretsz, azt meg is akarod védeni.

Hogyan kapcsolódik ez az ENSZ 15. fejlesztési céljához?

A Szegedi Vadaspark GearUp projektje az ENSZ 15. Fenntartható Fejlesztési Céljához (SDG 15) – „Szárazföldi ökoszisztémák védelme” – igazodik. Az állatkertek fajmegőrzési tevékenysége közvetlenül megvalósítja ennek több részcélját:

• 15.5 – A veszélyeztetett fajok védelme és kipusztulásuk megakadályozása. Pontosan erről szólnak a tenyészprogramok: biztosítják, hogy a kritikus helyzetben lévő fajok ne tűnjenek el végleg.
• 15.7 – A védett fajok illegális kereskedelme elleni küzdelem. Az állatkertek mentőállomásai fogadják be az elkobzott állatokat, a Szegedi Vadaspark is rendszeresen lát el ilyen feladatot.
• 15.a – Pénzügyi források mozgósítása a biológiai sokféleség megőrzésére. Az állatkertek saját bevételeikből és nemzetközi együttműködéseken keresztül finanszírozzák a fajmegőrzési programokat.
• 15.9 – A biodiverzitási szempontok beépítése a helyi és nemzeti tervezésbe. Az állatkertek oktatási programjai és kutatási eredményei közvetlenül hozzájárulnak ehhez.

Az állatkertek munkája emellett az SDG 4-hez (minőségi oktatás) és az SDG 13-hoz (fellépés az éghajlatváltozás ellen) is kapcsolódik, hiszen a környezeti nevelés és a klímaváltozás hatásaira való felkészülés szerves része a tevékenységüknek.

Egy szegedi állatkert, globális felelősség

Amikor a Szegedi Vadasparkban megszületik egy törpevíziló-borjú, az nem „csak” egy helyi szenzáció. Az egy újabb egyed egy kritikusan veszélyeztetett faj globális biztonsági hálójában. Amikor a mentőállomáson felgyógyítanak egy sérült ragadozómadarat és visszaengedik a természetbe, az az élőhelyvédelem közvetlen megvalósulása. Amikor egy iskolás csoport először lát élőben szibériai tigrist, és megérti, miért fontos megvédeni – az a jövő természetvédőinek nevelése.

A Szegedi Vadaspark GearUp projektje erre hívja fel a figyelmet: az állatkertek ma már nem szórakoztatóhelyek, hanem a fajmegőrzés nélkülözhetetlen intézményei. A kérdés nem az, hogy szükség van-e rájuk – hanem az, hogyan tudjuk még hatékonyabban kihasználni a bennük rejlő lehetőségeket.

Mert minden faj, amelyik eltűnik, visszavonhatatlanul szegényebbé teszi a világot. De minden faj, amelyiket megmentünk, egy újabb bizonyíték arra, hogy képesek vagyunk jobbat tenni.