Top

Emy Erdélyben született, de már 10 éve Budapesten él. Mindig is vonzotta Afrika, nevetve mondja mindig barátainak, hogy előző életében biztosan ott élt. Két éve kezdett el komolyabban foglalkozni a fotózással. Hiszi és vallja, hogy a fotózás segít közelebb kerülni, közelebbről megismerni, illetve megérteni másokat, és nem utolsó sorban önmagát is. Nagyon szeret utazni, így egyszerre teljesedhet ki a hobbija és a szenvedélye. Emy szeretne visszaadni másoknak mind abból a jóból, amit ő kapott az életben.

1.Fényképészként a fotóid közvetítik talán leginkább, hogy milyen pillanatokat tartasz fontosnak és valamilyen szempontból érdekesnek, megnyerőnek vagy éppen megrázónak, gondolatébresztőnek. Mennyiben más Afrikában fotózni, mint itthon, Európában? Megremegett a lelked, amikor Kongóban fotóztál?

Azt hiszem, egy fotós számára Afrikában fotózni olyan. mintha a mennyországban lenne. Afrika tartalmilag, kép anyagilag és lélekben is kifogyhatatlan. Kétszer volt alkalmam Kongóban járni. Habár első kint tartózkodásom alkalmával még nem voltam fotós, már akkor is szuper telefonos képek születtek. A lelkem nemcsak azokkal a pillanatokkal, érzésekkel van tele és nemcsak azokkal gazdagodott, amik kint, Kongóban értek, hanem miután hazaértem is folyamatos változás alatt vagyok az ott megélt élményeim miatt.

 

     

 

2. Az Afrikáért Alapítvány szervezésében Kongóban jártál önkéntesként. Csodát tettél egy kislánnyal és borzasztó körülmények közé sodródott családjával. De talán nem túlzás azt mondani, hogy a csoda érzése téged sem került el, amikor jelképes örökbefogadója lettél Miradinek. Miért pont őt fogadtad örökbe? 

 

Az Afrikáért Alapítvány önkénteseként nemcsak csodálatos élményekkel, tapasztalatokkal gazdagodtam, de most már egy Miradi nevű kislány jelképes anyukája is vagyok. Két éve jeleztem az alapítvány felé, hogy szeretnék egy kisgyereket segíteni a tanulásban és a mindennapi életében, és szeretnék picivel többet tenni érte, minthogy csak a tanulását kifizetem. Tavaly májusban telefonáltak, hogy megtalálták a számomra megfelelő kislányt, aki 2 éven belül elvesztette az anyukáját és apukáját is. Természetesen rögtön igent mondtam, és szerelem is volt első látásra. Hiszem, hogy nem mi választjuk ki a gyerekeket, hanem valahol fenn kerülnek elrendezésre ezek a dolgok, és így kell történniük.

         

 

3. Ne halat adjunk, hanem hálót, azaz tanítsuk, ne csak adományt adjunk. Ahogy az Afrikáért Alapítvány egy másik önkéntese, Bodó Kati, úgy te is munkalehetőséget teremtettél ennek a családnak azzal, hogy megnyílt az első kis boltjuk, ami az Emy shop nevet kapta. Mennyiben változtatta meg ez a cselekedet a napjaidat? Mennyi munka van ebben részedről, a támogatott család részéről és az Afrikáért Alapítvány részéről? 

 

Kedves barátnőm Bodó Kati példájára és tanácsára kezdtem én is gondolkodni a kisbolt ötleten. Remek példaként mutatta meg nekem ő és az alapítvány is, hogy lehet többet tenni a családért, minthogy halat adok nekik. A háló példája jelképezi, hogy ők is teljes értékűnek érezzék magukat, legyen siker élményük és ne függjenek tőlem. Az alapítvány segítségével nem volt nehéz dolgom, és Kati, mivel jártas már az ügyek intézését illetően, így hónapok munkáját követően kialakult az elképzelés, és elkezdődtek az első lépések. Azt Hiszem az alapítvány részéről van ebben a legnagyobb munka, hisz ők menedzselik, szervezik és készítették elő a kisbolt minden apró részletét számomra és a család számára. Most már azért a nagy munka a családra hárul, hiszen valamilyen szinten elengedtük a kezüket, és önállóan kell árubeszerzést, eladást és mindent intézniük. Természetesen jelképesen írtam, hogy elengedtük a kezüket, hisz azért folyamatosan ellenőrizzük, követjük, segítjük a munkájukat, és mondhatom nagyon ügyesen haladnak.

 

4. Aki követi közösségi oldaladat, az már olvashatta az egyik bejegyzésedet, mely szerint célod volt, hogy meglátogass egy lepratelepet. Az ott készült fotóid rendkívül beszédesek, de egyben rendkívül “nehezek” is a szemnek és a léleknek is egyaránt. Mire szeretnéd felhívni a figyelmet a lepratelepen készült fotóiddal?

 

Egyik fő célom a kimpesei lepratelep meglátogatása volt, és az ott élők életének dokumentálása. Tudom, mindenki felteszi magában a kérdést, miért? Hát a válasz nem egyszerű, éreztem, hogy oda kell mennem, és szeretném a képeim által bemutatni, és közelebb hozni őket a mindennapi életünkhöz. Nem tudom, mennyien tudják, hogy a lepra igenis gyógyítható, és ma már nem egy rettegett betegség. Szeretném, ha ezeket az embereket újra visszafogadná a társadalom, ha tudnák az emberek, hogy nem kell félni tőlük. A másik oldal, hogy nekik is megmutassam, hogy a szememben ugyanolyan emberek, mint a szomszédom, barátaim, családom, akikkel leülünk beszélgetni, nevetni félelem nélkül.

   

 

5. “Megváltoztatva a rutin dolgok végzésének a módját, meglátod, új ember növekszik benned.” Ezt te írtad. Benned most milyen a növekvő új ember?

 

Megváltoztatva a rutin dolgok végzésének a módját, meglátod, új ember növekszik benned,, ezzel arra szeretném felhívni a figyelmet hogy nem muszáj Afrikába menni, sem más országba, az is elég, ha másképp állsz a mindennapokhoz. Vedd észre reggel mennyire gyönyörű a hajnal, ha meglátsz egy embert az utcán mosolyogj rá, a szomszédodat kérdezd meg őszintén, hogy van, hívd fel a szeretteidet, amilyen gyakran csak tudod, ha picit többet főztél, vidd el a legközelebbi rászorulónak. Milliónyi dolog van, amit gyakorolhatunk nap, mint nap és amivel másoknak mosolyt csalhatunk az arcukra és melegséget a szívünkbe.

                                            

 

5. + 1 Számodra az afrikai tevékenységed mit jelent? Ez egy küldetés? 

 

Számomra Afrika a szívem egy része, hisz már gyerekkorom óta vonz és hívogat. Örülök, hogy megtettem az első lépéseket felé, és örülök, hogy nemcsak turistaként mentem és megyek, hanem egy picivel tehetek is Afrikáért és az ott élőkért.

 

(A felhasznált fotók Balázs-Fülöp Emese tulajdonát képezik. A fotók engedély nélküli felhasználása nem engedélyezett.)