Top

Urbán Orsi afrikai története következik, aki eredetileg jogásznak tanult, de végül a HR és a pszichológia területén végzett, és jelenleg egy kreatív kommunikációs ügynökségnél HR-es, illetve még aktuálisabban egy 3 hónapos pici lány édesanyja.

2016 áprilisában egy bakancslistás álma teljesülést, önkéntes volt a Lion Whisperer néven is ismert Kevin Richardson oroszlánmenhelyén, a dél-afrikai Johannesburgtól nem messze.

Az interjú első része ITT olvasható!

4.Miben rejlik szerinted Kevin Richardson munkásságának titka? Azt érzi az ember ismeretlenül is, hogy erre született, ez a sors feladata.

Én azt gondolom, hogy ilyesmire születni kell. Olyan kitartás, lelkesedés és elhivatottság kell ahhoz, amit ő csinál, hogy ez nem adatik meg mindenkinek.

Kevin szerény és közvetlen, sokszor meglátogatott minket egy-egy beszélgetés erejéig, elvitt minket az oroszlános sétáira, vagy éppen ámuldozva nézhettük, ahogy az állatokkal interaktál a kenneljeikben.

Eleinte ő is ilyen tenyész farmon kezdett dolgozni, innen mentette az első két oroszlánját, majd folyamatosan érkeztek hozzá oroszlánok más farmokról, de akár más országból is. Például volt két akkoriban szinte kölyök oroszlán, George és Yame, akiket Spanyolországból mentett, ahol strandon aprópénzért simogathatták őket turisták, miközben szörnyű fizikai állapotban voltak. Azt is tudni kell, hogy a kis oroszlánokat sok helyen azért nem táplálják megfelelően, hogy minél tovább kisméretűek maradhassanak. Ebből fakadóan pl. Georgenak maradandó egészségkárosodásai keletkeztek. Az oroszlánok mentése mellett Kevin számára nagyon fontos küldetés, hogy főleg az Oroszlánkirály óta az emberekben a hiénákkal szemben kialakult ellenszenvet is csökkentse. Ugyanis a közhiedelemmel ellentétben igencsak intelligens állatok és nagyon kedvesek is. Az oroszlánok, a pöttyös és csíkos hiénák mellett egyébként még fekete leopárdok is vannak Kevin farmján.

Az állatokkal egyébként csak Kevin interaktál, néhány fiatalabbal, mint pl. Georgeval és Yameval már más gondozóknak is van azért kialakult kapcsolata. Kevin ezt a fajta kapcsolódást az állatokhoz hosszú évek alatt alakítja ki. Felmerülhetne kérdésként, hogy ha nem jó kis oroszlánokat simogatni, akkor ő miért teremt velük kapcsolatot. Ennek az a magyarázata, hogy e kapcsolat révén pl. könnyebben tudja őket egyik kennelből a másikba szállítani, nem kell őket benyugtatózni ahhoz, hogy helyet változtathassanak, vagy éppen el tudja vinni őket a szabadba sétálni minden eszköz nélkül. Ezekre a sétákra, illetve a kennelek közötti mozgatásra is azért van szükség, hogy minél több inger érje az állatokat és ne egyetlenegy hatalmas kennelben kelljen az egész életüket leélni. Emellett az orvosi beavatkozásokat, gyógyszerek beadását is könnyebb elvégezni, ha megvan ez a bizalmi kapcsolat.

Mi önkéntesek egyébként egyedül a két csíkos hiénával interaktálhattunk, úgy, hogy szépen körbe ültünk a kenneljük közepén és vártuk, hogy ők maguk közeledjenek hozzánk.

5.Milyen feladatokat láttál el önkéntesként? Hogy teltek a napok?

A nap mindig 7.30-kor kezdődik a reggelivel, utána megyünk és összeszedjük az aznapra szükséges szerszámainkat. A legizgalmasabb napok egyértelműen a szerda és a szombat, mert akkor van etetés. A hús többnyire adományként érkezik a környező farmokról (elhullott lovak, szamarak, disznók, zebrák, antilopok, gnúk, impalák, sőt akár krokodilok formájában is).

A húsokat többnyire az ott dolgozók előkészítik nekünk és hatalmas ládákba pakolják, de előfordul, hogy éppen egy frissen érkezett szállítmány darabolásában is segédkezhetünk. Persze mindig hozzáteszik, hogy volunteers volunteer, azaz semmi sem kötelező, ha valaki nem szeretne ezekben a véresebb dolgokban részt venni, nem muszáj. De én nem akartam kihagyni ezt sem, úgyhogy vagdostam zebra lábat, nem egyszer vittünk rothadó húst az égetésre szánt telepre is.

Az állatok különböző összetételű falkákban élnek, mindegyik falkának hatalmas elkerített területe, kennelje van. Ezekben vannak kis bunkerszerű építmények, oda zárjuk be őket etetés idejére, kivéve a leopárdokat, akiknek a fára akasztjuk a húst. Amíg az állatok esznek, addig kitakarítjuk a kenneljüket, összeszedjük a csontokat, ürülékeket stb. Az etetés nagy koncentrációt és fegyelmet igénylő művelet, hiszen teljesen biztosan meg kell győződni róla, hogy amíg a bunkerekben elhelyezzük a húst, addig az oroszlánok ki legyenek onnan csukva, majd, amikor a kennelt takarítjuk, minden állat már a bunkerekbe zárva egyen. Épp ezért ezt csak felügyelet mellett végezhetik az önkéntesek. Az etetés végén a bunkereket is kitakarítjuk és friss vizet adunk az oroszlánoknak.

A többi napokon kerítést javítunk, fákat metszünk, légycsapdákat tisztítunk vagy akár kocsit is mosunk. Szinte minden napra jut egyéb izgalom is. Volt, hogy orrszarvút láttak a környéken, így kocsira pattantunk és elmentünk Kevinnel együtt megfigyelni. De arra is volt példa, hogy gepárdok tévedtek a nemzeti park területére, így őket mentünk megkeresni, sajnos végül nem jártunk sikerrel. Esténként pedig közös vacsora, tábortűz a program, illetve gyakran elautózunk egy közeli dombra megnézni a naplementét.

Ami még izgalmas volt az ott tartózkodásom alatt, hogy pár napig átmenetileg vad oroszlánokat is elszállásoltak Kevinéknél, akiket pár nap után onnan vittek tovább az új lakóhelyükre szabadon engedni. Érdekes volt látni, hogy mennyivel másképp viselkednek, mint fogságban élő társaik. Pl. Kevin oroszlánjai, ha megláttak egy autót, akkor üdvözölve rohantak felé, hiszen számukra az autó az etetéssel párosult, míg a vadon élő társaikat alig lehetett látni is, hiszen amint megláttak egy kocsit, elbújtak.

Szintén izgi volt, hogy akkoriban forgatták Kevinék farmján a Mia és a fehér oroszlán című filmet, ami 2018-ban került a mozikba és szintén többek között a konzerv vadászatról szól. Ehhez egy komplett hatalmas házat húztak fel, és több fehér mentett kis oroszlánt hoztak a farmra, akik a filmszerepért cserébe békés életet élhetnek majd Kevinnél. Őket is mi etettük, gondoztuk, viszont róluk, illetve a filmforgatás helyszínéről tilos volt sajnos fényképeket készíteni.

 

5+1 Miben változtatta meg az életedet ez a dél-afrikai út? Visszamentél többször? Kapcsolatban maradtál külföldi önkéntes társakkal?

Egyrészt ezzel az utazással egy felejthetetlen élménnyel lettem gazdagabb, nem túlzás azt állítani, hogy az egyik legszuperebb dolog volt az életemben, amire mindig is emlékezni fogok. Másrészt sokkal jobban odafigyelek a környezetemre, illetve arra, hogy ne vegyek részt olyan programokban, amik már valójában nem feltétlenül a konzervációt szolgálják. Például korábban jártam állatkertben itthon kis oroszlánt simogatni, ami kétségkívül nagy élmény, de már nem tenném. Vagy isztambuli utazásom során delfinekkel úsztam egy delfináriumban, ma már annyira ezt sem érzem etikusnak. Persze ahhoz, hogy az emberek érzékenyítve legyenek az állatvilág felé, kellenek állatkertek és interakciót kínáló élmények, de nehéz meghúzni, hogy hol van ebben az egészséges határ.

Amikor eljött a hazautazás pillanata, nagyon fájó szívvel indultam el és megfogadtam, hogy mindenképp szeretnék visszamenni egyszer. Sajnos ez azóta nem sikerült, másfelé sodort az élet, épp anyaszerepben próbálok helytállni. De azért nem tettem le erről a vágyamról, ha nagyobb lesz a kislányom, szeretnék felkerekedni újra.

A legszorosabb kapcsolatom az ausztrál szobatársammal alakult ki. Ő pár napot nálam is töltött később egy európai körútja alkalmával. De Facebookon a francia, svéd és szingapúri lánnyal is váltunk néha szót, igaz a gyakoriság csökkent az évekkel, de abban biztos vagyok, hogy felkeresnénk egymást, ha egymás hazájába látogatnánk.

(A felhasznált fotók Urbán Orsi tulajdonát képezik. A fotók engedély nélküli felhasználása nem engedélyezett.)