Top

Urbán Orsi afrikai története következik, aki eredetileg jogásznak tanult, de végül a HR és a pszichológia területén végzett, és jelenleg egy kreatív kommunikációs ügynökségnél HR-es, illetve még aktuálisabban egy 3 hónapos pici lány édesanyja.

2016 áprilisában egy bakancslistás álma teljesülést, önkéntes volt a Lion Whisperer néven is ismert Kevin Richardson oroszlánmenhelyén, a dél-afrikai Johannesburgtól nem messze.

1.Dél-Afrikába utazni önkéntesnek, hogy kis és nagy oroszlánok között lehessünk, talán sokunk álma. Van, akinek teljesül az álma, és felejthetetlen élményekben lehet része. Mióta volt dédelgetett álmod, hogy oroszlánok mellett vagy oroszlánokért dolgozhass? Hogyan kezdtél neki a megfelelő szervezet kiválasztásához?

Igazából már kisgyerek korom óta nagy állat rajongó voltam, gyakran vittem haza szüleim örömére elkóborolt állatokat, vagy éppen minden szembejövő macskát megsimogattam az utcán, és kitartóan próbáltam őket magamhoz csalogatni. Az apai nagymamám még tartott tehenet, disznókat, kacsákat és persze kutyák és macskák is voltak a háznál, nekem pedig a kedvenc időtöltésem volt az állatok megfigyelése. Az állatkertben pedig már ekkor is a nagymacskák voltak a legnagyobb kedvenceim.

A nagymacskák iránti szerelem aztán néhány éve lángolt fel bennem újra erőteljesen, egy olyan időszakomban, amikor eléggé elbizonytalanodtam, hogy mit is szeretnék az élettől, mivel szeretnék foglalkozni. Úgy éreztem szükségem van egy kis kiszakadásra a hétköznapi mókuskerékből és a régi dédelgetett álomhoz való visszatérés jó lehetőségnek tűnt erre.

Eleinte úgy fogtam hozzá a kereséshez, mint ahogy valószínű bárki más is tenné. Beírtam a Google keresőbe az “africa”, “lion”, “volunteer” szavakat és próbáltam eligazodni a rengeteg találat között. Nézelődtem amúgy még Ázsiában, Dél-Amerikában is és nemcsak oroszlános helyeket (tigriseket, gepárdokat, elefántokat, majmokat, teknősöket), de aztán maradtam az eredeti álmomnál, Afrikánál és az oroszlánoknál. Elsőre, persze rengeteg önkéntes lehetőséget, gap yeart kínáló szervezetet találtam, és úgy éreztem el lehet ebben veszni rendesen 🙂

2.Mese állatra nem lövünk, sokunkban él ez az íratlan szabály. Mégis, aki Dél-Afrikába készül oroszlán központokba, menhelyekre, alaposan utána kell, hogy járjon, milyen szervezethez megy önkéntesnek vagy éppen turistaként látogatóba. Mi az a breeding farm? Mitől lehet gyanús egy dél-afrikai szervezet? Miről ismerhető fel, hogy egy szervezet csábító ajánlata konzerv vadászatot rejt a háttérben?

Amikor nekifogtam a szervezkedésnek, utánajárásnak, akkor még fogalmam sem volt ezekről a fogalmakról, mint “canned hunting”, azaz konzerv vadászat vagy “breeding farm”. Természetesen bennem is az a vágy élt, hogy elmegyek önkénteskedni, és majd milyen szuper lesz kis oroszlánt simogatni, cumisüvegből etetni. Pontosan már nem is emlékszem, hogy hogyan futottam bele Kevin Richardson videóiba, de azokat megnézve döbbentem rá, hogy ez a szörnyű jelenség létezik.

Dióhéjban arról van szó, hogy ezeken a breeding, azaz tenyész farmokon szaporítják gyakorlatilag ész nélkül az oroszlánokat, akikből eleinte úgy húznak hasznot, hogy százával, ezrével érkeznek a turisták, önkéntesek és rengeteg pénzt fizetnek azért, hogy kis oroszlánokat dajkálhassanak. Amikor picit idősebbek, akkor gyakori program a fiatal oroszlánokkal közös sétálás kísérővel együtt, aki gyakran botokkal bántalmazva teszi helyre a már rakoncátlankodó kamaszkorú állatokat. Amikor az oroszlánok kora és mérete miatt pedig már egyik turista program sem működik, na akkor jön a konzerv vadászat, ahol, ha lehet még több pénzért magukat vadásznak nevező emberek kilőhetik a gyakran benyugtatózva eléjük terelt oroszlánt, és büszkén pózolhatnak a trófeájukkal. Mondani sem kell, hogy ez nem éppen egy fair küzdelem.

Ami mindig gyanús, ha az oroszlánfarm bármilyen interakciós lehetőséget kínál kölyök oroszlánokkal. Bármennyire is vágyik arra az ember, hogy kis oroszlánokat simogasson, minden ilyen lehetőséget kínáló hely esetében szinte biztosak lehetünk benne, hogy tenyész farmról van szó, és a dédelgetett kis oroszlánok nagy eséllyel trófeaként végzik majd. Ezeken a helyeken sokszor kecsegtetnek azzal, hogy majd felnőtt oroszlán korukban ezeket az állatokat visszaengedik a szabadba, de a valóság az, hogy a már emberhez szoktatott állatok szabadon engedése szinte lehetetlen, arról nem is beszélve, hogy több tízezer oroszlánt sem lehet csak úgy a meglévő szabad populációra ráengedni, hiszen a vadon élő oroszlánok számának radikális csökkenését valójában az emberek terjeszkedése és az ezzel járó területvesztés okozza.

3. Kevin Richardson, az oroszlánokkal suttogó. Sokan ismerjük a nevét itthon is. De talán tényleg keveseknek adatik meg, hogy találkozzanak vele, és az általa létrehozott oroszlán parkban (Kevin Richardson’s Wildlife Sanctuary) önkénteskedhessen. Mi várt rád ott?

Ahogy egyre jobban megismertem Kevin munkásságát és beleástam magam a dél-afrikai konzerv vadászatok szörnyűségeibe, úgy vált bennem egyre erősebbé az elhatározás, hogy Kevin farmján szeretnék önkénteskedni, de legalábbis tenyész farmra biztosan nem megyek.

Felvettem a kapcsolatot Kevinékkel, hogy feltérképezzem milyen önkéntes lehetőségek vannak náluk. Kevin felesége, Mandy mindenben nagyon segítőkész volt a levelezés során. Akkoriban maximum 4 hétre lehetett hozzájuk menni, de volt lehetőség 2 hétre és egy hétre is érkezni. Azt látni kell, amikor az ember belefog egy ilyen utazás megtervezésébe, hogy nem olcsó mulatság. Sokan gondolják azt, hogy ez olcsóbban kihozható, mint egy afrikai szafari, hiszen mégiscsak önkéntesként dolgozni mész ki. Azonban ez nem ilyen egyszerű, hiszen egyrészt a Kevinéhez hasonló farmoknak is el kell tartaniuk magukat valamiből, az ott élő állatoknak hatalmas etetési, orvosi és egyéb költségei vannak, arról nem is beszélve, hogy jelentős személyzetet is fizetni kell az ellátásukhoz. Plusz ahogy Kevinéknél, úgy a legtöbb helyen benne van az árban napi három étkezés, plusz egy-két ember folyamatosan foglalkozik az önkéntesekkel, felügyeli őket, ráadásul hetente egyszer elvittek minket szafari túrára is. A szállás és a lakhatási körülmények pedig tényleg minőségiek. Egy-egy tiszta, szépen berendezett bungalóban 2-4 önkéntes tud aludni egyszerre. Van meleg víz, wifi – bár elég gyenge, amit én nem is bántam, így könnyebb volt kikapcsolni teljesen. A johannesburgi reptérről, ha hétfői napon érkezel, felár nélkül hoznak el egy fuvarral, illetve visznek vissza az indulásod napján szintén akkor, ha az hétfői napra esik.

Ami engem nagyon pozitívan meglepett, az a szuper szervezés, a kellemes lakhatási körülmények és főleg a kedvesség volt, amit Kevintől, Mandytől és mindenki mástól tapasztaltunk, akik ott dolgoznak. Én végül egy kéthetes önkénteskedést vállaltam be, sajnos nem olyan sokkal hamarabb kezdtem egy új munkahelyen, ahol jól éreztem magam, és nem tudtam hosszabb időre eljönni, illetve a már említett költségek is megszabták, hogy nem tudtam 4 hétre menni. Ha valaki teheti, mindenképp ajánlom a 4 hetet, mert aki tovább van, azt nagyon sok olyan feladatba is bevonják, amire egy egy-kéthetes tartózkodás alatt nincs lehetőség.

Amikor én ott jártam, nagyjából 5-6 önkéntes volt egyszerre, a következő héten jöttek újak, elmentek régiek. A szobatársam először egy francia, majd egy ausztrál lány volt, aki akkor már másodjára járt ott és azóta is már többször visszament. De voltak francia, holland, svéd, indiai, szingapúri és amerikai önkéntesek is. Az oroszlános élmények mellett szuper érzés volt ennyiféle helyről érkezett, jó fej emberrel megismerkedni.

Az interjú második része ITT olvasható!

(A felhasznált fotók Urbán Orsi tulajdonát képezik. A fotók engedély nélküli felhasználása nem engedélyezett.)